Megjelenés éve: 2007
Megyek az utcán, kellő hangerővel önti el a hallójárataimat a Queens of the Stone Age zenéje, és egy hosszú és bonyolult asszociációs sorozat végén az egyetemi éveimnél lyukadok ki. Hogy akkoriban mennyire más zenétől éreztem úgy, hogy élek, és hogy mennyire azt hittem, már felnőttem, és már csak árnyalatnyit változhat legfeljebb, hogy mit fogok kedvelni. Most pedig, bő tíz évvel később, távolról sem érzem úgy, hogy felnőttem, messze vagyok már a zenei felfedezőutam egyetemi állomásaitól, de gyanítom, remélem, hogy az út végétől is.
Most a Sick, Sick, Sick meg a Misfit Love kell ahhoz, hogy bevigyenek a lábaim a buszmegállóból a melóhelyre, a szünetekben a Battery Acid pörög a fejemben; ami pedig akkor, régen megnövelte a pulzusszámomat, most már csak kellemes nosztalgia.
Nick Hornbynál olvastam a 31 dalban, hogy ő, ahogy korosodott, egyre inkább tudott megkedvelni csendesebb zenéket. Én mintha pont ellenkezőleg lennék, egyre jobban húzok a nyers hangzáshoz. Vagy csak nem korosodom még eléggé. De változom, annyi szent.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése